Mindent a lovakról

MENÜ

Musztáng

A musztáng egy kistestű, erős testfelépítésű lófajta, amelyet az Észak-Amerikába behozott spanyol lovak elvadult utódjának tekinthetünk. Az óriási területeken önállóan szaporodó egyedekről nem lehet konkrét fajtaleírást adni. Vannak állományok, amelyekre erősebben hatottak az angol telivér, a quarter lovak, de kevés vérvonal alakult ki a változékonyság következtében.

 

Története:

Az Amerikában őshonos lovak kihalása után több tízezer évig nem volt ló a földrészen. Először a spanyol Cortez 1519-es mexikói partraszállásakor találkozhattak az őslakosok lovakkal. 1541-ben a spanyol Coronado-expedíció is lovakkal érkezett és sokáig úgy gondolták, hogy a musztángok az ő elcsatangolt lovainak leszármazottai. Valószínűleg a legelső musztángok az 1500-as években Mexikóba hozott spanyol lovaktól származtak, amelyeket a telepesek tartottak. Csere és lólopások útján kerültek indián kézre. Ezen lovak közül némelyek elszabadultak és elvadultak és így gyorsan elterjedtté váltak Északnyugat-Amerikában. Buffalo Bill híres vadnyugati cirkuszának plakátjaAz 1800-as évek közepétől a fehér telepesek elkóborolt vagy nagy számban kinn tartott lovai frissítették a génállományt. Sok farmer télen kiterelte az állatokat, majd azután ismét befogta őket vagy más musztángokat, amikor a tavasz beköszöntével ismét szükség volt rájuk. Néhány farmer úgy növelte a helyi ménest, hogy lelőtte a domináns csődört és importált csődörrel helyettesítette azt. Ezek a változtatások különösen a száraz területeken voltak hasznosak, ahol a ménesek a száraz évszakban elkülönültek és beltenyészet alakulhatott ki. 1900-ra már körülbelül egy millió vad musztáng élt Észak-Amerikában. A musztángok jó erőforrásnak bizonyultak, mivel befoghatták és használhatták vagy eladhatták őket (különösen katonai célokra), illetve táplálkozási célokból vágták le a lovakat, később inkább állateledelnek. Kártevőknek tekintették őket, mivel elették a marhák elől a takarmányt. 1900-tól a musztáng populáció drasztikusan lecsökkent. Napjainkban, a vadon élő musztáng populáció nagysága 40.000 és 100.000 közé tehető, melynek körülbelül fele Nevadában él. Pár száz vad musztáng él még Albertában és Brit Columbiába.

Megmentőik:

A musztángokat nem minden ember tekintette kártevőnek. Frank Hopkings lova Hidalgo is egy musztáng volt, aki 1890-ben megnyerte az Arab-sivatagon át vezető távlovaglóversenyt. Frank T. Hopkins, aki eredetileg cowboy volt a 19. század egyik legnagyobb lóversenyzőjének számított, róla és híres lováról, 2004-ben filmet is készítettek Viggo Mortensen főszereplésével. Mnty Roberts napjaink egyik talán legismertebb lószakértője, aki, miután látta, hogy apja és a többi cowboy hogyan töri be a vadlovakat, kitalált egy új módszert, az úgynevezett csatlakozást, amellyel megkíméli az állatot az ütésektől, kínzástól és megfélemlítéstől. Ez a módszer a ménesek hierarchiáján alapszik, melyben az ember átveszi a matriarcha szerepét, így a ló közüle valóként tekint rá. Nagyon fontos megemlíteni, hogy a ló semmire sem kényszeríthető. Ez által a módszer által pedig megfejthetőbbé válik a ló szándéka, saját akaratából dönt úgy, hogy segíti-e az embert vagy sem. Több könyvet írt, melyekben a vadlovak megszelídítésével, a házilovak elindításával foglalkozik, és más, megfélemlített vagy rossz nevelésben részesült lovaknak segít újra bízni az emberben. Az ő személye ihlette a Suttogó című filmet, valamint egy dokumemtum film is készült egy musztáng, Shy Boy csatlakozásáról.

Jellemzői:

Az egyes egyedek külleme között nagy eltérések lehetnek a különböző genetikai hatások miatt. Általában a teste erős, zömök, ellenálló, dús sörénye és farokszőrzete van.

Származási hely   USA
Vérmérséklet Melegvérű
Szín Minden színben előfordul
Testfelépítés Erős
Jellemzők Heves temperamentumú, erős alkatú ló. Nagyon kitartó, biztos léptű, kiváló vágtázó. Lábai hihetetlenül ellenállóak. Nehéz természetű, gyakran rosszindulatú
Marmagasság 140-150 cm körüli
Eredete XVI-XVII század
Élettere Mérsékelt égöv
Hasznosítása

Régen táplálékként katonai célokra használták, ma már védett fajta

Kérdés:

Tetszik az oldal?
Igen
Nem
Nem tudom
Talán
Asztali nézet