Mindent a lovakról

MENÜ

Fríz lovak

 

Ez a szeretetre méltó, pompás fekete ló nagyrészt szokatlan, büszke fejtartásának köszönheti a szépségét.

 

Története:

A mai fríz őseit az elsők között háziasították Európában. A II. században, a Hadrianus római császár idején szolgáló fríz katonákkal már ezek a lovak is részt vettek a nagy-britanniai hadjáratokban. Bizonyos szakemberek szerint a shire fajta elődei is ezek a lovak voltak. A fríz lóállományt a 16-17. században andalúz ménekkel keresztezték. Ennek köszönhető, hogy a fajtát ma a melegvérűek között tartják számon. A fajtát, az andalúz hatás ellenére főként a mezőgazdaságban hasznosították, de a frízek a spanyol hatás következtében egy idő után túl könnyűvé váltak ahhoz, hogy továbbra is érdemes legyen őket a gazdaságban dolgoztatni. Ekkor már elterjedt a groningeni fajta is, amely kiváló munkaló volt. A fríz emiatt majdnem kihalt az 1900-as évek elején: mindössze három fedezőmén maradt meg. A gyönyörű feketék kedvelői azonban sikeresen regenerálták a frízt, és az 1900-as évek második felében a fajta addig ki nem használt tulajdonságai is előtérbe kerültek.

Jellemzői:

A szögletes alkat a legjellemzőbb.A fríz ló máig megőrizte fajtája ősi jellegzetességeit, kitartását és kiegyensúlyozottságát. Elismerésre méltó testfelépítése, robusztus megjelenésű, a betegségekre, huzatra, nagyon érzékeny lófajta. Egészséges, dinamikus mozgású. Térölelő, lendületes jármódja, vérmérséklete, mozgékonysága, a hátsó lábak tolóereje és az ügetésben megmutatkozó erőteljes térdmunka rendkívül magával ragadó. A kis termetű fríz ló korrekt gerincvonalát jól hangsúlyozza az ívelt és büszkén hordott nyak, amely fejlett, széles mellkasba és erős, hosszú vállakba megy át. A far csapott, a mar kidomborodó, a fej hosszú, de nemes. A szemek nagyok és élénk pillantásúak, a fülek mozgékonyak, finom szabásúak. A törzs tömeges, erős és mély. A hát rövid, íve kissé megtört. A sörény és a farok szőre sűrű, hosszú, enyhén hullámos, ritkítani vagy befonni csak ritkán szokták. A végtagok rövidek, erősek, jó csontozatúak. Hosszú, sűrű bokaszőre van. A paták kemények és jól formáltak. Megsínyli a (gyakori) ló, lovas, élőhely változást.A fríz ló feltűnő jelenség: egész teste korom fekete, és a szőre olyan fényes mintha lakkozták volna. Sűrű, hosszú sörény és farok egészíti ki az összképet. Szépségét már-már kötelező mutogatni, ezért igen kedvelt bemutatókon. Vörös és fehér kiegészítőkkel fekete színe még jobban kiemelhető.

Származási hely  Hollandia, Fríz-szigetek
Vérmérséklet Melegvérű
Szín Fekete
Testfelépítés Elegáns, testes
Jellemzők Könnyen kezelhető
Marmagasság 156-168 cm
Fejforma Feje kedves benyomást kelt
Eredete 16–17 század
Élettere Óceáni éghajlat
Hasznosítása Fogatlónak és hátaslónak

Kérdés:

Tetszik az oldal?
Igen
Nem
Nem tudom
Talán
Asztali nézet