Mindent a lovakról

MENÜ

Arab telivér

Az arab telivér már időszámításunk előtt 2500 évvel is létező lófajta, melynek őshazája az Arab-félsziget és Egyiptom.

Története:

Az arab telivér őse az időszámítás előtti korokban Közép-Ázsiából kiindulva terjedt el Mezopotámiában, Egyiptomban az Arab-félsziget egészen a Pireneusok hegyláncáig.A hadászatban nagy szerepet játszottak mozgékonyságuk és igénytelen természetük miatt. Az egymással folyton viszálykodó arab törzsek sikereiket főként lovaiknak köszönhették, sokszor a túlélésüket is. A beduin törzsek kitűntek lovaik jó képességeivel. A lónemesítést az iszlámvallás is erősítette, Mohamed próféta kancái voltak a leghíresebb kancacsaládok ősei. A sivatagi nomád törzsek Mohamed próféta tanítása szerint gondos tenyésztést folytattak, ez nemcsak vallási kötelezettség volt, hanem a törzs létét is meghatározta. A Nedzsid-fennsíkon élő vahhabita törzs által tenyésztett lovak kitűntek a többi törzs lovai közül, állóképességükkel, szépségükkel. A háborúk során a Nedzsid-fennsík lóállományának nagy része egyiptomi kézre került, itt az El Zahraa ménesben folyt és azóta is folyik a tenyésztés. Az innen származó mének játszottak szerepet a világ lófajtájának kialakításában, így az angol telivér nemesítésében is. Az iszlám dzsihád hódítása során a muzulmán birodalom határai Kínától Európáig terjedtek, így arab lovak a Türkmén pusztaságoktól egészen az Ibériai-félszigetig elterjedtek a hadak által. A 7. században Észak-Afrikaberber törzsei keleti vérvonalú lovaikkal Spanyolországon keresztül a mai Franciaország területére nyomultak be katonáikkal. A mór inváziót 732-ben Poitiersnél a frank seregek megállították, de addigra már a támadók lovai az ott tenyésztett lovak genetikai állományát befolyásolták. Ez . században a hatás kitörölhetetlen nyomot hagyott Európa lótenyésztésében. Az igazi arab hatás a 16-teljesedett ki, amikor Európában is megjelentek az arab lovak. Előbb a török hódítások nyomán kezdték nemesíteni az itt található állományt, majd expedíciókat indítottak új lovak beszerzésére Arábiába. Ez idő tájt alapították a legismertebb arab méneseket, Bábolnán 1789-ben kezdődött a tenyésztés. A 18. században Észak-Amerikába is importáltak tenyészanyagot.

Jellemzői:

Az arab telivér a szépség és az elegancia megtestesítője. Rugalmas tért nyerő mozgása van, könnyed, légies megjelenése. Kicsi, száraz csukafeje van, széles tarkóval és homlokkal. A füle kicsi, kinn ülő nagy szemei vannak. Karcsú jól ívelt nyaka, finom hosszúszálú sörénye van. Marja kifejezett, a hát és az ágyék rövid. Az arab telivérnek öt ágyékcsigolyája van az általános hattal szemben. A far egyenes, kis termetű, ösztövér izomzatú. A farka magasan tűzött, mozgásban a farokrépát magasan tartja. Szügye és mellkasa nem túl mély, esetenként vérszegény benyomást kelthet. Végtagjai szikárak, acélosak, csontkinövések sem ritkák a lábakon. Patája kicsi, szilárd, elöl jellemző a franciásság, a hátsó lábakon a tehénállású gyakori. Marmagassága bottal mérve 147 és 155 cm között van, szalaggal mérve 153–165 cm között. Övmérete 173 cm és 180 cm között, szárkörmérete 17,5 és 19 cm között van. Súlya 300–400 kg között, élettartama 25-30 év.

Származási hely Közel-Kelet
Vérmérséklet Nemesvérű
Szín Sárga, pej, szürke, ritkán fekete, gyakran vannak fehér jegyek a lábakon és a fejen.
Testfelépítés Elegáns, karcsú test
Jellemzők Könnyű csontozat, szikár végtagok
Marmagasság 144-152 cm között
Fejforma Csukafejű, széles homlok, kicsi karcsú orr
Eredete Kr. e. 2500 körül
Hasznosítása Versenyek, régen hadászat

Kérdés:

Tetszik az oldal?
Igen
Nem
Nem tudom
Talán
Asztali nézet